Varázsasztalra terítenek a rászoruló családoknak

                                                                                                     
Hetekig gyűjtik a tartós élelmiszereket a Varázsasztal elnevezésű akcióban Kaposváron. A karitatív programot az egyik bárdudvarnoki egyesület szervezte, amelyhez több cég és iskola is csatlakozott.
Több mint 200 rászoruló családnak szeretne segíteni karácsonykor a bárdudvarnoki Európai Realitas Közhasznú Egyesület. A szervezet ezért adománygyűjtési akcióba kezdett, melyben tartós élelmiszereket gyűjtenek Kaposvár több pontján is.

– Összesen 13 helyszínen lehet segíteni – mondta Péter Gabriella, az Európai Realitas Közhasznú Egyesület elnöke. – Hét helyszínen november 12-től egészen december 10-ig gyűjtjük az adományokat, hat helyszín pedig különböző időpontokban. A segítők a Varázsasztal feliratú dobozokba tudják beletenni a tartós élelmiszereket. Első sorban cukrot, olajat, száraz tésztát, konzervet, mézet, szaloncukrot, kakaóport és csokoládét várunk az adományozóktól.

A gyűjtéshez – vállalkozások mellett – iskolák is csatlakoztak. Gelencsér Zsolt, a Kinizsi-iskola vezetője kérdésünkre elmondta: egy percig sem gondolkoztak, azon hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez. Az adományozásra közösségi oldalon, plakátokon is felhívják majd a szülők figyelmét.

A Varázsasztal elnevezésű akció megnyitóján a gyűjtés fővédnöke Szászfalvi László országgyűlési képviselő hangsúlyozta: ahogyan a Bibliában is megírta Pál apostol: nagyobb dolog adni, mint kapni. Így akinek, van lehetősége, annak kötelessége segíteni a rászoruló családokat.

Több helyszínre lehet vinni az adományt

A Varázsasztal elnevezésű akcióhoz a Kometa 99 Zrt., az Amnesia Kaposvár Márkabolt, Kaposi Anett Fodrász Stúdiója, a Mátrix Irodatechnika Kft., az LTP GYM & Fitness, a DESIGNstudio Kaposvár és a Somogy Megyei Önkormányzat is csatlakozott. Ezeken a helyeken november 12-től, december 10-ig várják a felajánlásokat. A Gárdonyi-iskolában november 12-e és 16-a között, a Katolikus-iskolában december 5-én és 6-án, a Berzsenyi és a Kinizsi-iskolában december 3-a és 7-e között, a Benedek Elek Tagiskolában november 26-a és 30-a között, a Kodály-iskolában pedig november 12-én és 13-án gyűjtik az élelmiszert.

Tíz éve segítenek

Az Európai Realitas Közhasznú Egyesület már egy évtizede segít a rászorulókan. A civil szervezet több országos szervezettel, például az Ökumenikus Segélyszervezettel és a Kaposvári Egyházmegyei Karitásszal is kapcsolatban áll. Jövőbeli céljuk, hogy segélyközpontot nyissanak Bárdudvarnokon, amellyel erősíthetik a karitatív munkát.

Egy kis videós összeállítás:

http://kapos.hu/videok/kapospont_net_video/2018-11-09/segiteni_a_raszorulokon.html

2018-11-17T07:26:23+00:00
x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom Adatvédelmi központ Adatvédelmi beállítások További információ a cookie-kezelésről